Szívbeszorult magány

Távol vagy.
Szívem magányát
izzadják a járdák,
fejemben álmos percek
rágják egymást
egy tépett gondolat
kardhalízű határán.

London ezüstszínű,
hajnali fényeibe bágyadt
pillanatok sűrűjében is
rád gondolok,
bólogató 407-es emeletén,
hol fehér és fekete
mind tudja már
rágott percek,
összemorzsolt évek
szívbeszorult magányát.